A július szerintem nyolc év után sok embernél célt ért. Lehet csak apróságok változtak, lehet, hogy valaki teljesen máshogy látja már a világot. Egy kicsit én is jobb lettem és még vékonyabb is talán. Mi jöhet ezután?
Egy emberi augusztus. 🙂 Nekem biztos.
Egy olyan hónap amikor az ÉN egy kicsit megpihen és engedi, hogy körbenézzünk. Apróságokra gondolok, ami semmibe nem kerül, de mégis feldobja a napunkat…vagy másét.
Egy hónap, amikor megkérdezzük a másikat, hogy hogy van és érdekel is a válasz,
amikor, ha valaki barom, eszünkbe jut, lehet csak rossz napja van és nem ugrunk bele egy őrült játszmába,
amikor észrevesszük, hogy épp barmok vagyunk és erőt veszünk magunkon :),
amikor nem szótlanul telik el a munkanap, hanem szakítunk időt egy kávéra,
amikor e-mail helyett, néha személyesen faggatjuk a kollégáinkat,
amikor megengedjük magunknak, hogy kizökkenjünk,
amikor időt szakítunk arra, hogy felhívjuk azt, aki hiányzik,
amikor megöleljük azt akit szeretünk,
amikor elhisszük, hogy szépek és okosak vagyunk – mert így vagy úgy de mindenki az,
amikor észrevesszük, ha valaki boldog vagy szomorú és ebben osztozunk vele,
amikor van egy-két jó szavunk a másikhoz és látjuk, ha segíteni tudunk,
amikor megdicsérjük a másikat valamiért, bármiért, csak úgy,
amikor értékeljük, ha valaki segít, vagy csak épp normálisan megcsinálta a dolgát,
amikor sokszor használjuk, azt hogy köszönöm és légyszíves,
amikor felnézünk a telefonból és észrevesszük magunk körül az embereket,
amikor nem lökjük fel a másikat az utcán, vagy ha épp nekünk jönnek véletlenül, sikerül nyugodtnak maradni,
amikor a pénztárnál van egy kedves szavunk az eladóhoz, hogy ennyivel is segítsünk neki túl élni a napot,
amikor észrevesszük, hogy nem vagyunk egyedül.