Egy kérdés, megannyi válasz pro és kontra.
“Ha régen így gondolkodtak volna, már mi sem lennénk.”
“A gyerekeink még tehetnek valamit a világért.”
“Nem szülök, a gyerekem ki lenne akadna milyen világba érkezett.”
“A gyerekvállalás miatt haldoklik a Föld, túl sokan vagyunk.”
“Nem Velünk van a gond. Európa népessége csökken, a távoli országokban szennyezik a környezetet és ott születik túl sok gyerek.”
“Felelőtlenség egynél több gyereket vállalni.”
“Mindenki vállaljon eggyel kevesebb gyereket.”
“Nyakunkon a háború a vízért, élelemért, ilyen jövőbe nem szabad gyereket vállalni.”
Azok válaszaiban, akikben ez a kérdés felmerül, azt érezni, hogy alapvetően a sötét jövő miatt bizonytalanodnak el. Erre magyarázatot adhat egy felmérés eredménye, ahol megkérdezték az embereket, hogy szerintük jobb hely lesz-e a világ.
Miért van ez így? Úgy érzem, annyira eltávolodtunk a természetes dolgoktól, hogy a gyermekvállalást tartjuk felelőtlenségnek. A kérdést szerintem fordítva kellene feltenni. Nem élünk-e túl felelőtlenül a gyermekeink kárára? Mintha kezdenénk jogot formálni arra, hogy egy új generáció elől “elfogyasszuk” a Földet. Mintha csak mi szeretnénk örökre gyermekként élni, vásárolni megállás nélkül, megkapni amit szeretnénk, minél több mesés helyre elutazni, újabb és újabb élményeket szerezni. A vágyak érthetőek, de amikor a fogyasztásra épül egy társadalom, az önkontroll gyakorlása különösen fontos lenne. Soha nem élt ilyen jó módban még ennyi ember, és úgy tűnik mindig fokozható és bővíthető a lehetőségek tárháza. Sajnos nem mindig vesszük észre, hogy amit teszünk káros is lehet. Szerintem az eldobható javak világa nem tesz jót a léleknek, az egyéneknek járó kirívó kiváltságok nem tesznek jót a közösségnek, a túl fogyasztás nem tesz jót a Földnek. Az egyre növekvő turizmus csak egy példa a sok közül, mely olyan mértéket ölt, hogy lassan elveszik a célpont értéke.
Kicsiben mégis értjük a lényeget. Amikor a gyermek leszakítana egy szép virágot, azt mondjuk, hogy ne tegye, hagyja élni, hadd gyönyörködjön benne más is. Ugyanezt a szívességet megtehetjük egymásnak és a Földnek is.
A bejegyzés elején idézet mondatokból nem az sejlik ki, hogy rettegünk vajon gyártani fogják e még a kedvenc táskánkat, vagy attól félnénk, lehet e majd tengerparton lábat lógatni. Az emberek attól félnek, hogy lesz-e víz, lesz-e élelem, mi lesz az időjárással. Nem elképzelhető, hogy alapvetően ezek lennének azok az értékek melyek megóvására törekednünk kellene?
Egy olyan világban ahol tiszteljük a helyet, ami életet ad nekünk, ahol tekintettel vagyunk egymásra és a környezetünkre, ahol nem a mohóság és harácsolás jellemzi a tömegeket, ahol nem túl tenni akarunk az ismerőseinken, hanem közösségként együtt élni, szerintem fel sem merülne ez a kérdés.
A jólét érdekében mégis elvitatnánk másoktól, hogy hány gyermeket hozhatnak világra, ujjal mutogatunk országokra ahol sok gyermek születik. Miközben egy több gyermekes, szerényen élő család töredék erőforrást használ fel, egy egy gyermekes pazarlónál. Miközben egy szegény országban született gyermek ökológiai lábnyoma meg sem közelíti a fejlett országokban születettekét (fuvarozás, pelenkák, utazások, játékok, stb.).
Sokszor úgy érzem, hogy egy dolgot nem teszünk meg. A saját kényelmünkről nem mondunk le. Elgondolkodtunk azon, hogy a mindennapi rutinunkkal mi is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy rossz irányba haladunk? Minden elkötött forinttal, minden tettünkkel, minden kidobott szeméttel arról szavazunk, hogy legyen e jövője a Földnek vagy ne. Nem tisztem eldönteni, hogy a lemondásnak hol a határa, de azt kijelenthetjük, hogy vannak szintek, egészen attól kezdve, hogy valaki önfenntartó (gazdálkodik), odáig amikor végeláthatatlanul pazarol és habzsolja az életet tekintet nélkül bárkire és bármire.
Én bizakodó vagyok, annak ellenére, hogy úgy olvastam a sötét erők dolgoznak bennünk. Remélem, hogy magunktól is képesek leszünk fejlődni, az anyagi javak fogyasztását csökkenteni. Kívánom, hogy megleljük a boldogságot, mivel úgy gondolom, egy boldog ember “kevesebbel” is beéri.
Kommentek