Problémába ütközünk és tudjuk mi a helyes, megtanultuk: oldjuk meg. Még akkor is pontosan tudjuk, hogyan kell, ha más siklik ki. Jól csináljuk?
Valaki hozzánk fordul bújával, bajával. Belekezd és mi önzetlenül neki állunk segíteni, hiszen szeretnénk megoldani. Lehet, nem is ér a végére, mi már tudjuk a megoldást. Általában jó szándékból, sokszor azért mert már volt ilyen tapasztalatunk, esetleg kívülről nézve ordít, hogy mi lenne helyes. Néha csak megvan a saját véleményünk, amit szeretnénk elmondani. Hányszor előfordul az is, hogy épp csak semmi kedvünk végighallgatni a másikat. Biztos többen tapasztalták azt is, hogy a beszélgetés a végén veszekedésbe torkollt, azzal a felkiáltással, hogy a p!cs@ba, csak el akartam volna mondani, de akkor hagyjuk.
Saját tapasztalatból mondhatom, hogy jobb, célravezetőbb és a másik fél számára is kielégítőbb, hogy ha időnként egyszerűen csendben maradunk. Furcsán hangzik, de sokszor elég egy megértő hümmögés, vagy ohzás, bólogatás. Hogy miért?
- Félbeszakítás nélkül saját magunk is rájövünk, mit is szeretnénk.
- Kiderülhet az is, hogy teljesen más nyomja a lelkünket.
- ‘Irányítás’ nélkül tudunk a gondolatmenetünk végére érni.
- Néha az is elegendő, hogy jól ki tudtuk beszélni magunkat.
- Nem befolyásol minket a másik véleménye.
- Nem torpanunk meg, nem érezzük vagy vélelmezzük az esetleges rosszallást, elítélést.
A hallgató fél részéről pedig elmondhatom, hogy érdekes és néha szórakoztató is hallgatni, hogy hogyan tekeredik, csavarodik a másik gondolatmenete. Főleg meglepő, ha a mély hallgatásunkat követően megköszönni, hogy milyen jót beszélgettünk. 🙂
Igaz, olykor kifejezetten megerőltető szótlanul ülni, és kibírni, hogy ne mondjuk meg a tutit, ne meséljük el, hogy velünk hogyan esett, vagy ne akarnánk kedvesen megfogni a másikat és jól megrázni, hogy észhez térjen végre.
Nyugodtan elhihetjük, ha kíváncsi a véleményünkre, úgyis meg fogja kérdezi és akkor jöhet ami a csövön kifér.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: