A műanyag zacskó egy szimbólum lett mára. Egy életmód, egy korszak szimbóluma, egy kártékony szerető, akit egyszerűen nem lehet levakarni. Hisz, hiába szakítottam vele, mindenhol ott látom, mindig szembe jön velem. Úgy érzem, sose fogom tudni elfelejteni.
Tegnap is felkavart, amikor összefutottunk. Azt éreztem, hogy legszívesebben kitépném a srác kezéből, hiszen egy, azaz egy sárgadinnyét tett bele. Kitépném és megetetném vele.
Pedig nem a Dinnyés srác a rossz fiú, hiszen az orra elé tették, mint annyi mindent. Ő a megszokások szerint helyesen cselekszik. Mégis mit szólna a pénztáros, ha csak úgy, egy pucér dinnyét tett volna a szalagra?
Mennyi mindennel van így. Az egykortyos joghurt italokkal, az üdítőkkel, a zab szeletekkel és csokikkal, a tusfürdővel és egyéb flakonba zárt csodákkal, a baba kenceficével, a kozmetikummal és ruhákkal. Mi csak jót akarunk, de tényleg. Hiszen mindenhonnan azt halljuk, hogy ez kell ahhoz, hogy szépek, boldogok és egészségesek legyünk.
Ideje felismerni mi mindent teszünk rutinból, valójában feleslegesen és károsan. A Dinnyés srác sem akart rosszat, egyszerűen ezt szokta meg, lehet egyáltalán örül, hogy túlélte a napot. Ő csak haza szeretné vinni a dinnyét.
A jövő rajtunk is múlik. Én annyit teszek, hogy úgy élek, ahogy azt mástól is elvárom és mesélek, mesélek és mesélek arról, hogy ne vegyél és ne egyél szemetet. Ha szavaink és tetteink csak pár emberre hatnak, már megérte elkezdeni.
Nem szaporítva szót, ismétlésként összefoglalom, amit valójában már tudunk, amiből ha már egyet-egyet megfogadunk, úgy érezhetjük tettünk valamit a jövőért.
Egy kis extra, a műanyagon innen és túl, ha már nyár van.
A többi már jön magától :).