Bolondok aranya
Hat, talán hét éves lehettem, amikor egy tavaszi napon kimentünk egy Buda környéki rétre sétálni és megnézni a vásárt. Volt ott minden, lovak, madarak, vásárfia. Lenyűgöző volt. A sürgés forgás közepette megláttam egy kis darab fénylő követ és azonnal megszerettem. Egy darab pirit, a bolondok aranya volt. Talmi csillogása rabul ejtett, de nem volt rá pénzem. Kaptam kölcsön a testvéreimtől és újra számoltam az aprót a markomban. ’90 forint, már csak 10 kéne, hogy megvehessem.’ Boci szemekkel néztem édesanyámra, aki végül megszánt. Boldogan szaladtam az árushoz és a kezébe nyomtam a pénzt. -Ez bizony csak 90 forint – mondta és én teljesen elkenődtem. Elszámoltam, hát ennyi volt. Már elindultam volna lógó orral, de akkor a kezembe nyomta. -Fogd, vigyed. Nekem ez aranyat ért, és bár már több évtized telt el, ez a kő még mindig megvan és arra emlékeztet, hogy egy kis apróság másnak milyen sokat jelenthet.